Hírek

Céges csapatépítés Egerben – városi kalandtúra történelmi környezetben

Céges csapatépítés Egerben – városi kalandtúra történelmi környezetben

Céges csapatépítés Egerben – városi kalandtúra történelmi környezetben
 
Még éppen elkaptuk múlt héten a kellemes, késő nyári időjárást, amikor Egerben szerveztünk céges csapatépítést egy lelkes, 44 fős csapat számára. A helyszín tehát az ország egyik legszebb történelmi városa volt, a program pedig az egyik kedvencünk: egy játékos városi kalandtúra, amely egyszerre kínál közös élményeket, mozgást, felfedezést és csapatversenyt.
Milyen csapatépítő program a városi kalandtúra?
A városi kalandtúra olyan csapatépítő program, amely ötvözi a városnézést a játékos feladatokkal. A résztvevők kisebb csapatokban járják be a várost, miközben különböző állomásokat keresnek fel, rejtvényeket oldanak meg, kulturális és történelmi érdekességeket fedeznek fel. És séta közben van lehetőség egy kis beszélgetésre, egymás jobb megismerésére.
Ez a fajta céges csapatépítés különösen jó választás azoknak a csapatoknak, akik szeretnek mozogni, új helyeket megismerni, közösen gondolkodni és természetesen egy kicsit versenyezni is.
A program során a város nem egyszerűen háttérként szolgál, hanem a játék részévé válik.
 
Miért ideális helyszín Eger egy céges csapatépítéshez?
Eger számunkra mindig különleges helyszín, mert szinte minden utcasarkon akad valami felfedeznivaló. A történelmi belváros, a hangulatos terek, a parkok és az egymástól gyalogosan is könnyen elérhető látnivalók ideális környezetet teremtenek egy városi csapatépítő programhoz.
A játék során számos ismert egri helyszín és történelmi érdekesség kapcsolható be a feladatokba. Ilyen lehet többek között az Egri vár, Gárdonyi Géza öröksége, a Líceum, a török kori emlékek vagy éppen az óváros hangulatos utcái. A város felfedezése közben pedig jól esik egy süti és kávé is valamelyik cukrászdában.
Játék, séta és közös élmény egyetlen programban
A városi kalandtúra egyik előnye, hogy nem egy tréningteremben zajlik. A résztvevők folyamatosan mozgásban vannak, közösen hoznak döntéseket, megosztják egymással az információkat, és együtt keresik a megoldásokat.
Egy jól felépített céges csapatépítés közben így természetesen fejlődhet az együttműködés és a kommunikáció, miközben a kollégák egy kötetlenebb helyzetben ismerhetik meg egymást.
 
Bár ezúttal Egerben tartottuk meg a játékot, de az ország számos pontján elérhető ez a játékunk.  Például Szegeden, Veszprémben, Sopronban, Győrben, Szentendrén, Esztergomban, Balatonfüreden, Siófokon, Pécsett, vagy akár a Budai Várban is.
És ha a céges csapatépítés Egerben nem ér véget a játékkal, érdemes a környék felfedezésére is időt szánni. A borok kedvelőinek például Noszvaj is izgalmas kiegészítő program lehet – egy közös pincelátogatás vagy borkóstoló kellemes lezárása lehet az egész napos csapatépítésnek. A mi tippünk a Thummerer Pincészet :-).