Online csapatépítés

Online csapatépítéseinkhez kommunikációs platformként a a Zoom-ot használjuk. Ezen keresztül a csapatok képernyő megosztással és saját "virtuális játékszobában" tartják egymással valamint a moderátorral a kapcsolatot, és  így tudnak egymással beszélni, közösen megoldani a feladatokat.
 
Minden csapat ugyanazokat a feladatokat kapja, de nem látják egymás képernyőjét (csak csapaton belül), így nem tudnak "kémkedni" a többieknél.
 
A feladatok megoldása során a általában a leggyorsabb csapat lesz a győztes, másrészt az egyes csapatépítő programok során előfordul, hogy van egy olyan plusz feladat, amely átíveli az egész programot. Például össze kellgyűjteni információkat, meg kell fejteni egy gyilkosság elkövetőjét. Ebben az esetben a győzelem attól is függ, sikerült-e ezt a plusz feladatot megoldani.
 
UTAZÁS A CSOKI KÖRÜL
Ebben az online csapatépítő programban minden a csokoládé körül "forog". A csoki eredete, a legnagyobb csokoládé gyártó országok, gasztronómia, honnan jön a kakaóbab, a legismertebb csoki márkák, retro csokik, stb. A csapatépítés első részében a feladványok megoldása a cél.
A csapatépítő program második felében következik a csoki vakkóstolás, amely fejlett ízlelőbimbókat kíván, hiszen a csapatok ebben is összemérik tudásukat,..
 
A program kiegészíthető egy kreativ blokkal is, amely a termékfejlesztés, marketing, reklám területén kínál játékos feladatot résztvevőknek.
 
A VILÁG A LÁBAID ELŐTT
Miért ne járhatnánk be a világot egy online csapatépítés keretében?
Ebben a programban a csapatok beutazzák a legismertebb országokat, és különböző játékokban vesznek részt, feladványokat oldanak meg.  Mindezt természetesen sok színes játékkal fűszerezve:
 
        Kvíz kérdések
        Videós feladványok
        Sporttal kapcsolatos kérdések
        Híres épületek, alkotások
        Gasztronómia
        Híres nemzetközi vállalatok
 
Javasolt létszám: 5-80 fő között, csapatokra osztva
 
KI TETTE?
 
Ebben az online csapatépítésben ez a fő kérdés, hiszen szörnyű gyilkosság történt, és a rendőrség elakadt a nyomozásban.
A csapatépítő program során résztvevők segítségét kérjük a tettes kiderítésében.
De a nyomozói munka sokféle tudást, képességet igényel.
A  csapatok mindenekelőtt bizonyítják nyomozói rátermettségüket, és ezután a rendelkezésre álló információk alapján segítenek a túlterhelt rendőrségi detektíveknek a gyilkosság felderítésében.
A "Ki tette" izgalmas csapatépítő tréning azok számára, akik szeretik a krimiket.
Javosolt létszám: 5-80 fő között, csapatokra osztva
 
A SZERZETES TITKA
Ez az online csapatépítő tréning egy szomorú hírrel kezdődik, mivel a  kolostor legöregebb szerzetese nemrég sajnos elhunyt, de szerencsére még idejében papírra vetette az általa készített, messze földön híres gyógyító elixír összetételét. Illetve csak egy részét, mert a többivel egy kis furfangot eszelt ki. Azon az éjszakán, amikor érezte hogy már csak néhány óra van hátra az életéből, egyesével behívta cellájába a többi barátot. Mindegyiknek csak egy alkotóelemet árult el azért, hogy a csodaitalt ezentúl mindig együtt főzzék meg a kolostorban.
A csapatok feladata ebben az online csapatépítő programban a csodaital receptjének megszerzése.
Javasolt létszám: 5-60 fő között, csapatokra osztva
 
NYOMOZÁS ÖTVÖS CSÖPIVEL
Ötvös Csöpi nyomozó neve mindannyiunk számára ismerős, hiszen a Pogány Madonna epizóddal kezdődő filmek sora és természetesen főszereplője klasszikusnak számítanak.
Ebben a csapatépítő tréningben az Ötvös Csöpi film rajongók kipróbálhatják, mennyire emlékeznek kedvenc filmjeikre, mint pl. a Pogány Madonna, Az elvarázsolt dollár, vagy a Csak semmi pánik.
Beugranak a szereplők, a jelenetek, a legendás becenevek, mint pl. Bajusz, vagy a "Vidd Csöpikém, benne van a kulcs" és a többi jól ismert szöveg?
De nem csak ez a feladat!
A csapatépítés során a rejtvények, játékos feladatok megoldása után következhet a valódi nyomozás, hiszen gyilkosság történt, egy balatoni hotelben.
A részvevőknek a bűntény elkövetőjét is ki kell kitalálniuk a csapatépítő játékban.
Javasolt létszám: 5-80 fő között, csapatokra osztva